%s1 / %s2

Tobacco Band

INFO

 

A banda

Az együttest 2008 őszén Kicsi Tihamér(szólógitár) és Kis Botond Imre(ritmusgitár) alakították többéves gitározás után. A basszusgitárhoz Pálházi Lászlót választották, a dobos, Bernát Ádám lett, aki a The Zöld nevű együttesben játszott Botival együtt. Párhónapos énekeskeresés után került be Csernik Brigitta a bandába. Már csak egy névre volt szükség, erre ötletként a káros szenvedély szolgált(Tobacco=dohány), azóta ebben a felállásban játszik a zenekar. A megalakuláskor a cél a tagok számára egy a helyi metál dominanciától eltérő együttes létrehozása volt. A banda titka, hogy nem öt teljesen különböző ember dicsőségszerzés céljából zenél, hanem barátok, és szórakozásból játszanak. A stílus egy szóban nem írható le, felvonultatja a funk, blues, hard rock, de az alternatív zene elemeit is. Az együttes igyekszik saját számokat játszani, saját szövegekkel, saját riffekkel, és egyéni stílusban, így a dalaik kevésbé hallgató-orientáltak. A zenekar külön érdekessége a kabalafigurája, egy vizelő alak, akit szolídan csak Nebu Bubu Bélának hívnak, és a banda tiszteletbeli tagja.

Tagok

Csernik Brigitta (Bigyó) az együttes énekese, és egyetlen lány tagja. Hangja az együttest egyedivé teszi, és kétség sem fér hozza, hogy színpadra termett(végül is nem számít a termet). Az együtteshez utólag csatlakozott, de sorsa már fél évvel azelőtt eldőlt. Egy gitáresten hallották először énekelni, amit Tici és Boti szervezett, de énekes hiányában pocsék volt. Bigyó épp arra járt és beugrott egy pillanatra, majd énekelni kezdte a játszott számokat, megmentve az estet. A lázas énekeskeresés után rá esett a választás, hiszen egyedi hangja van. Azóta erősíti a csapatot:D

 

Kicsi Tihamér (Tici). Alapítótag. Gyerek koruk óta Boti jó barátja, a gitározást is együtt kezdték. A saját együttes gondolata már rég megfogalmazódott benne, de az alapításra csak évek után került sor. Ő az együttes szólógitárosa, és ő találja a legtöbb szám alapakkordjait ki. Kreativitása elképesztő, és nagyon könnyen felszabadul nagy társaságban is. A banda legpihentebb tagja, a humorzsák, aki a közös sörözgetésük során megnevettet mindenkit. Vagy lefáraszt.

 

Pálházi László. A kevés basszusgitáros közé tartozik, akik már kezdettől ezt a hangszert választották, így az együttesben a bőgős posztjának kérdése nem sokáig forgott fenn. A tapasztalathiányát hamar legyőzte és felzárkózott a többi zenészhez. Ő az együttes esze. A ráció, aki lehűti Botit, amikor elfut vele a ló: gyakran ő intézi a zenekar ügyes-bajos ügyeit, de dalszövegíróként is bevált. Ő képviseli a bandában a Metálvonalat, ennek ellenére kissé befele forduló ember, aki bánatát, vagy örömét írásain, vagy zenéjén át adja ki.

 

Bernát Ádám. A dobos, de az ütős hangszerek előtt játszott még nagybőgőn is. Boti és Ádám akkor találkoztak, mikor Botit meghívták a The Zöld nevű együttesbe bőgőzni. Az első egy év közös zenélgetése összehozta őket, így került Ádám a Tobaccoba, mint dobos. A zenei ízlése nagyon változatos, így mindenféle stílussal megbírkózik, el se kell mondani neki, egyből ráérez, milyen ritmusra gondol az ember. Szenvedélye az olvasás, így tudása minden téren kimeríthetetlen. Szűk barátiköre gyakorlatilag az együttes.

 

Kis Botond Imre. A diktátor és rabszolgahajcsár keveréke, szintén alapítótag. Gyakran őrületbe kergeti az együttes többi tagját, és komolyabban meg is sérti őket. De ő az aki egybefogja a csapatot. Zenészként átlagos, azonban ő gondolja ki azokat a kis részleteket, amelyek egybekovácsolják a dalokat. Gyakori forrófejűségét ellensúlyozza a hatalmas lelkesedése, mely a banda motorjává teszi. Kevésbé társasági ember, hobbija is a modellezés, elemében csak szűk barátikörben érzi magát(az együttesekben).

 

 

Nebu Bubu Béla. Ő a csapatszellem. Többet nem lehet róla tudni, kilétét homály takarja még a Tobacco tagjai előtt is. Eredete: az együttes próbatermének illemhelyét jelölte, míg az ötlet nem jött, hogy felkérjék a csapat jelképének, és büszkeséggel töltötte el, hogy az együttes hozzá hasonult a weboldalon.

 

elérhetőség: thetobaccoband@gmail.com


Web: www.tobaccoband.uw.hu

VOTE!

email


Kommentar schreiben!




captcha   Unleserlich? Hier klicken!
 
      

 
Videos


Anzeigen



   Aufbau der Seite in 232.44 ms/rev-heroes-0.81
p: || m:band_item n:tobaccoband bc1: bc2: id:WKWWSXF2YN page=-